Weöres Sándor

Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.

Kossuth-díjas költő, író, műfordító, irodalomtudós.

Földbirtokos katonatiszt apa és polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermeke. Már iskoláskora előtt anyja irodalomszeretővé nevelte. Gyermekkorát Csöngén tölti. Iskoláit Pápán, Csöngén; Szombathelyen, Győrött és Sopronban végzi. Betegségei miatt magántanuló, ráérő idejében kiolvassa a falu lelkész könyvtárát. Már korán, 15 évesen verseket ír és kapcsolatba kerül a Nyugat íróival, 1932-től pedig már a harmadik nemzedék vezéregyéniségének tekintik. 1933-ban Pécsett 1 évig joghallgató, majd átmegy a bölcsészkarra, majd átiratkozik földrajz-filozófia szakra és 1939-ban doktorált A vers születése című disszertációjával. 1935-ben és 1936-ban Baumgarten díjat kap.

1943-ban Pestre költözik, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa lesz. 1948-tól műfordításaiból él, 1951-ig Budapesten könyvtáros, ekkor elbocsájtják. 1948-ban házasságot köt Károlyi Amy költőnővel, rövid időre Olaszországba utazik. 1948 után világszemlélete miatt csak műfordításai és gyermekversei jelenhettek meg. Mitikus asszír és ógörög költők műveit írja át (pl. Gilgames). Műfordít angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin és kínai nyelvből.

Legfontosabb művei: Hideg van, A kő és az ember, A teremtés dicsérete, A vers születése, Medúza, A teljesség felé (...Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van), A fogak tornáca, A hallgatás tornya, A lélek idézése, Tűzkút, Merülő Saturnus, Psyché, Három veréb hat szemmel.

Verseit megzenésítették, előadta Koncz Zsuzsa, Kaláka, Halász Judit, Sebő Ferenc