Németh László, teljes nevén: Németh László Károly

Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.

Kossuth-díjas író, esszéista, drámaíró.

1901. április 18-án született Nagybányán. Édesapja tanár, 1905-től Budapesten élnek. 1920-ban magyar–francia szakra iratkozik a bölcsészkarra, de 1921 tavaszán már orvostanhallgató. 1925 decemberében megnyeri a Nyugat novella pályázatát. Házasságot köt Démusz Ellával. Fogorvosként, majd iskolaorvosként praktizál.

1926-tól a Protestáns Szemle (Lelkes László álnéven is ír), a Nyugat, a Társadalomtudomány és az Erdélyi Helikon munkatársa. Főleg kritikákat ír az élő magyar és világirodalom egyes íróiról, műveiről. 1930-ban Baumgarten-díjas. 1931–32-ben a Nyugat kritikusa. 1932-ben szakít Babitscsal és a Nyugattal, s 1932 őszétől 1937 elejéig összesen 17 füzetben jelenteti meg az egymaga írta folyóiratát, a Tanút. 1934-ben részt vesz a Válasz című folyóirat megalapításában és szerkesztésében, számos írást közöl a lapban (Pörje Sándor álnéven is). Regényeket, tanulmányokat, drámákat ír, és jelentős publicisztikai munkásságot is folytat. 1934, 1935-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályának irányítója, irodalmi műsorokban hatása máig érezhető.

1939 tavaszán a Kisebbségben című röpirata nagy vihart kavar. 1940-től a Móricz Zsigmond szerkesztette Kelet Népe munkatársa és a Zilahy Lajos-féle Híd főmunkatársa. Számos városban tart előadást, s 1941-től az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagba is ír. 1943 augusztusában nagy hatású előadást tart a második balatonszárszói konferencián. A német megszállás, 1944 márciusa után bujdosni kényszerül.

1945-től előbb Békésen, majd Hódmezővásárhelyen él és dolgozik. Három évig tanít is a vásárhelyi gimnáziumban. 1946-tól folyamatossá válnak ellene a baloldali sajtótámadások. 1948 után is hosszabb időket tölt Hódmezővásárhelyen. Évekig fordításból él. 1952-ben – fordításaiért – József Attila-díjjal tüntetik ki. 1955 januárjában jelenik meg a Csillagban Galilei című drámája. 1956. november eleji újságcikkeiben kiáll a forradalom jogossága, illetőleg a szocializmus addigi pozitív eredményeinek a megvédése mellett.

1957-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki. 1958-ban az MSZMP Központi Bizottsága – több „népi író” társával együtt – határozatban bélyegzi meg az 1945 előtti „nacionalista”, „kispolgári”, „harmadik utas” nézetei miatt. A hatvanas években egyre ismertebb lesz Nyugat-Európában is. Számos művét fordítják le kelet-európai nyelvekre is. Idehaza egymás után adják ki tanulmányköteteit, regényeit, színdarabjait. Úgyszólván állandóan műsoron van a magyar színházakban. 1965 áprilisában Bécsben Herder-díjat vehet át.

Művei: 6 regény [Gyász (1935), Iszony (1947) (...Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának....), Égető Eszter (1948)], 22 színmű [Galilei (1953)], 5 esszékötet [A kísérletező ember (1963)], műfordítások [Tolsztoj Anna Karenina (1952)]. (...Az ember akkor ismeri meg magát, ha mindenét elveszíti...)

Az 1200. GCHmvH geoláda a róla elnevezett hódmezővásárhelyi városi könyvtárhoz és szobrához vezet.