Áprily Lajos, született Jékely Lajos

Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.

József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán apja, Péterfy Bori nagyapja.

Középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdi, 1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerez magyar-német szakos diplomát. Tizenhét évig tanít Nagyenyeden.

Verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán közölte az Új Erdélyben.

1926-ban családostul Kolozsvárra költözik, s a református kollégiumban tanít magyar és német irodalmat.

1929 őszén Budapestre távozik, tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója.

1943 szeptemberében, miután nem hajlandó az iskolájában a zsidótörvények szabta felvételi rendelkezéseket végrehajtani, nyugdíjba vonul.

Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartja, nemcsak életművének egésze, hanem Erdélyben született versei alapján is.

Verseiből német, angol, francia, szlovák, román és lengyel nyelven jelentek meg fordítások.

A műfordítás sose jelentett számára mellékes foglalkozást. Elve, hogy a költőnek – miközben kellő tiszteletet tanúsít a "más nyelv zsenijéből született" költemény iránt – újra kell alkotnia az átültetésre kiválasztott művet. Fordított német, orosz, román, angol, francia, latin és kínai költőktől. Puskin Anyegin-jének, Turgenyev lírai hangulatú prózájának, Lermontov, Nyekraszov és Gogol több írásának, Ibsen

Peer Gynt-jének, Schiller Wallensteinjének, Eminescu Az Esti csillag című poémájának fordítása a magyar műfordítás irodalom remekei közé tartozik.

Verseit megzenésítették, előadta Fűszál, Kaláka